Galéria - Szentes

align=left A Szentesi Galéria 1974. április 4-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára, szentesi illetve Szentesről elszármazott művészek kiállításával: Arató János, Csucs Fernc, Göbölyös Gyula, Sinorós Sz. György, Tokácsli Lajos, Zsille Győző. Az ország egyik olyan kiállító terméről van szó, amely kifejezetten ezzel a céllal épült, így megvilágítása és elhelyezkedése kiválóan alkalmas a képzőművészeti értékek bemutatására.

Évente 11 kiállításra kerül sor, amelyek mind színvonalasak, országos érdeklődésre is számot tarthatnak. Többek között olyan nagy művészek állítottak itt ki, mint Derkovits Gyula, Tornyai János, Endre Béla, Koszta József, Gadányi Jenő a teljesség igénye nélkül. A kortárs alkotók közül pl.: Csete Ildikó, Kő Pál, Dienes Gábor, Szántó Piroska művei voltak láthatók, de még sokáig folytathatnánk a sort. Jó a kapcsolat a különböző művészi szerveződésekkel pl.: a Vízfestők Társaságával, a Magyar Művészeti Műhellyel, a különböző művésztelepekkel pl.: a makóival, a diósgyőrivel, a barcsival.

align=right Minden évben egyszer sor kerül néprajzi kiállításra is. Gondot fordítanak arra is, hogy szentesi és Szentesről elszármazott művészek évente bemutatkozhassanak a Galériában.
Kétévente kerül megrendezésre az Országos Aktfotókiállítás, ami szintén szentesi kezdeményezésre indult el. Ehhez hasonló a dél-alföldi régiót összefogó Aföldi Fotószalon. A Galéria kistermében inkább a történelmi évfordulóknak, aktualitásoknak megfelelő kiállítások kapnak helyet.
Település ismertető
  • Szentes

    Szentes város Magyarország dél-alföldi régiójában, azon belül Csongrád megyében, a Tisza és a Hármas-Körös...

Szentesi és környéki programok

Szállások Szentesen



és környékén


Telefon: (+36) 30 985 8991
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu