Koszta József Múzeum Régészeti Gyűjteménye - Szentes

látnivalók Szentesen

Koszta József Múzeum Régészeti Gyűjteménye - Szentes

align=left A Csongrádi út mellett terül el a Kurcától övezett Széchenyi-liget, a város legnagyobb kiterjedésű parkja. Létesítését 1860-ban gróf Széchenyi István emlékének megőrzésére határozták el. Az U alaprajzú, klasszicizáló stílusú múzeumépület 1870-ben épült vendéglőnek. Ez azonban csak rövid ideig állt a ligetbe látogató közönség szolgálatára. Már 1873-ban megszűnt.

1873-1888 között a gimnáziumi tanfolyammal egybekötött polgári fiúiskola használatába adták. Ezután 1912-ig városháza lett. 1913-ban az 1897-i alapítású Csongrád Vármegyei Történelmi és Régészeti Társulat múzeuma vette birtokába. 1938-ban a múzeum helyiségeit a fölállítandó csendőriskola részére utalták ki. 1942-ben a múzeum visszaköltözhetett a ligeti épületbe. 1951-ben nevezik el Koszta Józsefről.

A gyűjteményi tárak között a legizmosabb a régészeti. Csallány Gábor 1897-ben szervezte meg a régészeti örökség szakszerű gyűjtését. A rendszeres ásatások eredményeként 1944-re mintegy 100 ezer tárgy alkotta a régészeti tárat. Sajnos a régészeti tárgyak közel fele elveszett a második világháború végén.

A régészeti tár tudományos szempontból egyik legjelentősebb egysége a volt szentesi járás régészeti topográfiája során összegyűjtött felszíni leletanyag, amely leltározott, magas tudományos szinten leírt, és rendszerezetten tárolva várja a publikálást. A régészeti gyűjtemény / tár teljes nagysága meghaladja a 250 000 db-ot a topgráfia gyűjtemény kb. 100 000db tárgyat, tartalmaz.
Település ismertető
  • Szentes

    Szentes város Magyarország dél-alföldi régiójában, azon belül Csongrád megyében, a Tisza és a Hármas-Körös...

Szállások Szentesen



és környékén